Mikulás ünnepség 2014
2014. december 04.
Önkormányzatunk ismét hangulatos műsorral és ajándékkal lepte meg a gyerekeket akik a képek alapján nagyon jól érezték magukat. Szórakoztatásukról a Kakaó zenekar gondoskodott. A Mikulás és Krampusza senkiről sem feledkezett meg.
Májusfa állítás 2014
2014. április 26.
Az Ozmánbüki Ifjúsági Klub Májusfa-állítást szervezett.Amíg a legények elmentek a fáért,addig a gyerekek játékkal (labdázás,aszfaltrajz) ütötték el az időt.Ezalatt Csatlós Ricsi elkészítette az ételt.Miután a fiatalok megérkeztek az erdőről,nekiálltak a kéreg lehántásának,közben a kicsik feldíszítették a fát.A fa végül a helyére került,a fiatalok pedig bulival zárták a napot.
Farsang 2014
2014. február 22.
2014.február 22-én az Önkormányzat az Ifjúsági Klubbal közösen megszervezte községünkben a Farsangi mulatságot.Az eseményre a Faluházban került sor.A kicsiknek volt kézműves foglalkozás és arcfestés, a nagyoknak pedig hajnalig tartó batyus-bál.
Kis Jézus köszöntés 2013
2013. december 24.
A tavalyi év sikerére való tekintettel, idén karácsonykor,ismét megrendeztük a Kis Jézus köszöntést.Ezúttal is nagy volt a készülődés.Előző szombaton,21-én,minden kisgyermek gondosan elkészítette saját kis angyalszárnyát,ezzel téve hangulatosabbá az ünnepet.Ez alkalommal is sok-sok édességgel (és plüss játékkal) tértek haza a gyermekek.
"itthon vagy-Magyarország szeretlek"
2013. szeptember 28.
Zászlóavatás
2013. augusztus 03.
Falunap
2013. augusztus 03.
2012.augusztus 3-án került sor községünkben a FALUNAPRA.Délután 2 órától főzőverseny vette kezdetét.(az alapanyagot a Pusztacsatári Vadásztársaság és Ozmánbük Község Önkormányzat biztosította)A délután további részében lehetőség volt lovagolni,a légvárat kipróbálni.Volt egészségügyi szűrés:vérnyomás-,vércukor szint-,koleszterin szint mérés,egészségtudatos termékek bemutatója.Gyerekeknek játékok,henna és arcfesték.E napon került sor falunk zászlajának ünnepélyes avatása.
Bagolytúra 2013
2013. augusztus 02.
2013 augusztus 2-án este,fiatalok serege kezdett el gyülekezni az ozmánbüki Faluháznál.
A Faluról
2013. június 28.
Májusfa állítás 2013
2013. május 01.
Húsvétváró 2013
2013. március 30.
Húsvétvárót tartottunk!:)
Idősek napja 2013.március
2013. március 02.
Falunkban már hagyománnyá vált,hogy felköszöntsük községünk idősebb lakóit.
Farsang 2013
2013. február 09.
Disznótor
2013. x 00.
Ozmánbük - A tavalyi sikerre való tekintettel két, a faluért tenni akaró fiatalember, Csatlós István József és Horváth László a hét végén ismét megszervezte Ozmánbükben a disznóvágást. A böllér feladatait ugyancsak Csatlós István József látta el, aki szakmáját tekintve is hentes. Segítői között volt a falu apraja-nagyja - számolt be a falu polgármestere, Kovács Anikó.A kötelező fogópálinka után nagy lelkesedéssel végezték a közösen vásárolt coca feldolgozását. A nap végén átfázva, de nagy örömmel ültek a terített asztalhoz, melyen disznótoros káposzta, hurka, kolbász, pecsenye illatozott. A férfiak a finom ételeket főző asszonyoknak megígérték, nőnapra ők készítenek vacsorát a hölgyeknek a megmaradt húsból. Magyar Hajnalka(Zalai hírlap)
Kis Jézus köszöntés 2012
2012. december 24.
December 24-én,a délutáni órákban ,ozmánbüki fiatalok közel 20 fős csoportja indult útnak,hogy a faluban élőknek Boldog karácsonyt kívánjanak.A magányosan élő idősek és a családok egyaránt örömmel fogadták a hozzájuk betérő kis csoportot.Jutalmul cukorkát,csokoládét,szaloncukrot kaptak a gyerekek.
Mikulás ünnepség 2012
2012. december 02.
2012. december 2-án az Ozmánbüki önkormányzat Mikulás műsorral lepte meg a falu kicsiny lakóit.A gyerekek legnagyobb meglepetésére nem csak a Mikulás,hanem Mutyi bohóc és segédei látogattak el hozzájuk.Mutyi bohóc színes műsorral és humorral szórakoztatta az egybegyűlteket,majd segédkezett a Mikulásnak kiosztani a csomagokat.
Májusfaállítás
2012. április 28.
2012.04.28-án a falu apraja -nagyja együttes erővel felállította a "falu májusfáját".1-2 sikertelen próbálkozást követően végül sikeresen a helyére került a kb.23 m magas fa :)
Közöd programsorozat Önkéntes Fiatalok Napja-szemétszedés 2012
2012. április 21.
2012.április 21-én a falu apraja-nagyja egyaránt részt vett a Közöd program szemétszedési akciójában.Kitartásukkal és éles szemükkel megtisztították piciny falunkat,evvel is szebbé téve az amúgy is meseszép falucskát :)
Farsang
2012. április 06.
A farsang vízkeresztkor (január 6.) kezdődő és hamvazószerdáig (változó időpont) tartó, évszázadok óta évente megismétlődő ünnepsorozat, nagyon gazdag szokáshagyománnyal. Megelőzi a karácsonyi ünnepkör, és követi a húsvéti ünnepkör, pontosabban annak kezdete, a húsvétot megelőző 40 napos böjt. A hagyományok szerint ez az önfeledt mulatozás, dús lakomák időszaka, amikor búcsúzunk a téltől és köszöntjük a tavaszt.
Az Ozmánbüki Ifjúsági Klub első bevetése
0. x 00.
Magyar Falu Program Magyarország Kormánya